A Demokratikus Koalíció sajátos ötlettel próbálta volna kijátszani az országgyűlés házszabályát annak érdekében, hogy az MSZP-ből való kiválásuk után rögtön új frakciót alapíthasson. Gyurcsány Ferenc az előzetes tárgyaláson azt javasolta Mesterházy Attilának, hogy az MSZP szétválásaként jelentse be a tíz fős csoport távozását. Mesterházy ...
Szegeden járt Mesterházy Attila a Magyar Szocialista Párt elnöke, aki a Csongrád Megyei szervezet küldöttgyűlésére látogatott. Előtte Botka László polgármesterrel és Kozma Józseffel, a párt városi elnökével sajtótájékoztatót tartott, ahol többek között Gyurcsány Ferenc távozása, valamint az ország jövő évi kilátásai voltak a fő témák. Botka ...
Ez a költségvetés sajátságos keveréke a dilettantizmusnak és Magyarország elszegényítésének - írta heti politikai elemzésében Mesterházy Attila. Az MSZP elnöke azt hangoztatta, hogy politikusként nem híve az erős kifejezéseknek, ha túl gyakran használják ezeket, akkor elkopnak, hiteltelenné válnak.
A 2012-es költségvetés kapcsán azonban csak a markáns fogalmazásnak van ...