MAG: Dávid Ibolya Márta (Baja, 1954. augusztus 12.)magyar ügyvéd, politikus, az MDF elnöke volt 1999–2010 között. Országgyűlési képviselő volt a rendszerváltástól 2010-ig.
Tanulmányai és jogászi tevékenysége
A bajai Tóth Kálmán Gimnáziumban érettségizett 1972-ben. Ezután három évig bedolgozóként tevékenykedett, majd 1975-ben felvették a Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára, ahol 1981-ben szerzett jogi doktorátust. Diplomázása után a tamási ügyvédi ...
A Fővárosi Ítélőtábla szerint Dávid Ibolya, az egykori MDF volt elnöke jogsértő módon hozta nyilvánosságra az UD Zrt. egyik vezetőjének a Csányi Sándor OTP-elnökkel folytatott telefonbeszélgetéséről készült leiratot. 1,2 millió forint kártérítést kell fizetnie - írja a Magyar Nemzet.
Jogerősen pert vesztett Dávid Ibolya a 2008-as, úgynevezett lehallgatási botrány kapcsán - írja ...
Az MDF szerint arra megy ki a játék, hogy Bokros Lajos száját befogják, mert az ő programjuk a legjobb. A szerdai FVB-ülésen azt is megszavazták volna, hogy "kisnyúl egy pohár víz", mondta a párt szakpolitikai koordinátora.
Az MDF székházában tartott nemzetközi sajtótájékoztatón Dávid Ibolya pártelnök kijelentette, hogy minden morális alapja megvan ahhoz, hogy bírálja a kopogtatócédulák ...
bibi - in poll Dávid Ibolya Az MDF támogatására kérleli a választókat Dávid Ibolya, az MDF elnöke a párt csütörtöki közleményében. Dávid a közleményben azt írja, még nem minden választókerületben gyűlt össze a párt indulásához elegendő ajánlószelvény, de szerinte még nem késő. A pártelnök hétfőn még bizakodó volt."
Még nem késő! Minden ...
Gréczy Zsolt (Gréczyblog): Ezt mind Orbánnak köszönhetjük Újabb lejárató kampány Gyurcsány és Bajnai ellen, a Sukoró-botrány Gyurcsány hazug megvádolásával, a DK-frakció megakadályozása, semmisségi törvény a 2006-os csőcseléknek, Dávid Ibolya, Herényi, Szilvásy megalázása, majd felmentése. [...] Bővebben! Komment (155) |
Új eljárás lesz Szilvásyék ügyében A Fővárosi Törvényszék Tóth Károly volt MSZP-s képviselő esetében viszont helyben hagyta a felmentő ítéletet, Szilvásy György, Dávid Ibolya és Herényi Károly esetében hatályon kívül helyezte azt, és új eljárást rendelet el, . [...] Bővebben! Komment (27) |
UD Zrt.: Másodfokon döntenek Szilvásy és Dávid Ibolya büntetőperében Az ügyészség fél évtizeddel ezelőtti eseményekkel kapcsolatban vádolta meg Dávid Ibolya volt MDF-elnököt és párttársát, Herényi Károlyt, valamint Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány titkosszolgálatokat felügyelő miniszterét és Tóth Károly volt szocialista politikust, a nemzetbiztonsági bizottság alelnökét személyes adattal való visszaéléssel, illetve Dávid Ibolyát ezenkívül még kényszerítéssel is. Az ügy sértettje a vádhatóság szerint többek között Kövér László jelenlegi házelnök és Demeter Ervin, mindketten volt fideszes titkosszolgálati miniszterek, valamint Almássy Kornél volt MDF-es politikus. [...] Bővebben! Komment (24) |
Somogyi Zoltán (Facebook): A JESZ-nek nincs politikai iránya Makay Zsolt elnökségi tagként és választmányi elnökként verte át az egész párton Bokros Lajos MDF-en belüli megjelenését. [...] Bővebben! Komment (10) |