MAG: Bokros Lajos András (Budapest, 1954. június 26.) közgazdász (PhD), egyetemi tanár, politikus, 2009-től az Európai Parlament képviselője, korábban a Horn-kormány második pénzügyminisztere, az 1990-es évek magyar költségvetési kiigazítási csomagjának névadója, a Közép-európai Egyetem korábbi vezérigazgatója. A róla elnevezett Bokros-csomag a rendszerváltozás óta a legnagyobb méretű gazdasági kiigazítás volt Magyarországon. A 2010-es magyarországi országgyűlési választáson az MDF ...
Hiteltelenné vált a kormány gazdaságpolitikája, ezért a befektetők bizalma megborult és inkább elviszik a pénzüket Magyarországról, mint hogy idehozzák. Ez az oka a kedvezőtlen GDP-adatoknak – mondta Bokros Lajos az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A szakértő szerint az új adók bevezetése helyett inkább kiadáscsökkentésen kellene fáradoznia a kormánynak.
Bokros Lajos szerint a ...
barby - in poll Bokros Lajos Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő szerint az egykulcsos adó bevezetése eredménytelen volt, a fogyasztás nemhogy nőtt volna, hanem csökkent, és csökkenni is fog. Az adóhatóság egykori alelnöke úgy véli, a kormányzati intézkedések alapján Bokros Lajos kilenc évvel ezelőtt felvázolt programját valósítják meg.
Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő szerint az egykulcsos adó bevezetése ...
cici - in poll Bokros Lajos A Demokratikus Koalíció egyik vezető politikusa beismerte, hogy feléjük tart Bokros Lajos és Dávid Ibolya. Bauer Tamás úgy fogalmazott Bokros és Dávid potenciális partnere lehet Gyurcsány Ferencnek.
Régi igazság, összenő, ami összetartozik. A mandátumtolvaj és plágiumgyanús Bokros Lajos, valamint az ugyancsak mandátumtolvaj és plágiumgyanús Gyurcsány Ferenc a jövőben várhatóan együtt ...
Csak Orbán Viktor kerülte ki a forrongó diákokat Bokros Lajos beégette magát, Horn Gyula taktikus volt, de még Gyurcsány Ferenc is kimerészkedett a dühös diákok közé - amikor magukra haragították őket azzal, hogy megpróbáltak tandíjat bevezetni. Hogyan lehetett megszervezni egy többezres diáktüntetést, amikor Facebook még nem volt, és mobiltelefon sem sok? Diákvezérek a rendszerváltás utáni tüntetésekről. |
Bokros: Védjük meg a piacot a ragadozó államtól Bokros Lajos európai parlamenti (EP) képviselő szerint antimodernizáció történik ma Magyarországon, virágzik a populizmus, a tudatos lélekmérgezés és a "törzsi nacionalizmus", ezért a modernizációt újra kell indítani. Erről egy konferencián beszélt Bokros egy Budapesti szállóban, az épület előtt pedig ellene tüntettek. |
Bokros románul állt ki a székelyekért az EP-ben Bokros Lajos a romániai regionális átszervezés tervét bírálta az EP-ben, beszédét románul mondta el a plenáris ülésen. |
Matolcsy György, a Jolly Joker Nem Orbán Viktor volt az első múzsa, aki megihlette a politikai népművészet alkotóit. Már a kilencvenes években is voltak bizarr politikai ajándéktárgyak, műtárgyak vagy éppen hivatalos kampányeszközök, amelyeket politikusok arcképével díszítettek. Kis magyar személyi kultusz. |