MAG: Bauer Tamás (Budapest, 1946. május 6. – ) közgazdász, egyetemi tanár, politikus. Politikai tevékenységét a Szabad Demokraták Szövetségében (SZDSZ) folytatta. 1994 és 2002 között országgyűlési képviselő. Közgazdászként a kelet-európai tervgazdaságok működésével foglalkozik.
Életpályája
1964-ben érettségizett az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlógimnáziumában, majd felvették a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem általános közgazdasági szakára, ahol 1968-ban szerzett ...
A múlt héten a hvg.hu közölte Heindl Péter jogász, tanár, egykori SZDSZ-alapító tag Bauer Tamáshoz, a Demokratikus Koalíció alelnökéhez intézett nyílt levelét, amelyben kifogásolja Gyurcsány új pártjának vezérközpontúságát és messianizmusát. Az alábbiakban Bauer Tamás válaszát olvashatják.
Kedves Péter!
Nyílt leveledben azt írod, ...
A DK alelnöke szerint a bankadó és a végtörlesztés miatt leállt a hitelezés, és ez amagyar vállalkozók százezreit sújtja.
A Fidesz szokásos módszerét alkalmazza, amikor visszamenőleges jogalkotással, azellenzék működési lehetőségeinek korlátozásával valósítja meg a korlátlanhatalomgyakorlásra irányuló, alkotmányellenes törekvését, megakadályozza, hogy ...
A közgazdász szerint a tárgyalások megkezdését is csak azért jelentette meg, mert lélegzetvételnyi szünethez akart jutni, ami sikerült is neki.
Orbán Viktor nem akar engedni az Európai Uniónak, ő nem akar hitel megállapodást kötni a Nemzetközi Valutaalappal – ezt Bauer Tamás mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A közgazdász szerint a tárgyalások megkezdését is csak azért jelentette meg, ...
cici - in poll Bauer Tamás
Népszavazáson vonatná vissza a jegybanktörvényt Gyurcsány pártja A kezdeményezők megtiltatnák azt is, hogy a törvényhozás vagy a kormány korlátozza a hozzáférést a bankoknál elhelyezett betétekhez. |
Félrevezetőnek tartja nyolc közgazdász Orbán adófüggetlenségi érveit Nem ért egyet az Orbán-kabinet döntésével nyolc közgazdász, akik ezért közleményben kritizálták azt a döntést, hogy Magyarország nem kíván részt venni az európai gazdasági koordinációban. Szerintük félrevezető a kormány érvelése az adóügyi függetlenségről, és ezért Magyarország többet veszthet a kívül maradással, mint amennyi szabadságot az összehangolt politikával veszítene. |
Gyurcsányt választotta pártelnöknek a Demokratikus Koalíció Döntöttek ma a Demokrata Párt tagjai az alapszabályváltoztatásról és a párt átnevezéséről Demokratikus Koalícióvá. Pártelnöknek választották Gyurcsány Ferencet, Bauer Tamás, Debreczeni József, Molnár Csaba és Niedermüller Péter alelnök lesz. Gyurcsány azt mondta, hogy a Demokratikus Koalíció "szegény, mint a templom egere". |
Bokros Lajos is aláírta a kormány "kalandor lépéseit" kritizáló nyilatkozatot Tartsanak ki az állampolgárok a magánpénztárak mellett, az Európai Unió pedig vesse latba befolyását a magyar kormány kalandor lépéseivel szemben - ezt kéri nyolc magyar közgazdász, akik hétfőn a kormány gazdaságpolitikájával szemben adtak ki nyilatkozatot. Az aláírók közül jelenleg egyetlen személy, Bokros Lajos lát el közfeladatot, aki európai parlamenti képviselő. |